OTP Bank Gourmet Fesztivál – Örökség

OTP Bank Gourmet Fesztivál – Örökség

Az OTP Bank Gourmet Fesztivál idei témája az örökség. Ami mindenkiben azonnal felidézi a gyerekkorának íz emlékeit – amik a nagyszülőknél való nyaralások vagy épp a szülői házban eltöltött évek során rögzültek – az ételekről. Ahány tájegység, annyi féle étel – vagy épp csak pár apróságban és a nevükben mások. Nos, ezen emlékeket idézi fel nekünk idén az OTP Bank Gourmet Fesztivál! Lássuk is, hogy a rendezvény főbb szereplői hogy is látják ezt a témát.

Mautner Zsófia: Az egreses töltött káposzta eredete
„Az örökség számomra a családi múltat, a családi hagyományokat jelenti” mondja Mautner Zsófia, gasztronómiai szakíró, aki a Gourmet fesztiválok mindegyikén részt vett, mint műsorvezető és így lesz ez idén is.
Anyukája az Alföldről származik, onnan jött a falusi lét szeretete, apukája tősgyökeres budapesti – meséli Mautner Zsófia gasztroblogger, hozzátéve, hogy apjától a „városi, hétköznapi” főzést hozta.
Azt pedig, hogy mit hagy örökül a szakíró és honnan az egreses töltött káposzta öröksége, elmeséli ebben a kisfilmben:

Örökség – Anyukám mondta
Az elmúlt Gourmet fesztiválok egyik nagy kedvenc étterme az encsi Anyukám mondta. A Dudás testvérek idén sem hiányozhatnak a legnívósabb hazai gasztrofesztiválról. Szilárd és Szabolcs ennek örvén beszéltek arról, mi számukra az „örökség”, ami az idei OTP Bank Gourmet Fesztivál vezérmotívuma lesz.

„Anyu mondta”, „anyám mondta”, „anyukám mondta” – ezek a szókapcsolatok gyakran hangzanak el a Dudás testvérek szájából, nem véletlen tehát, hogy éttermük az Anyukám mondta névvel indult Encsről hódító útjára és jutott el a világ egyik legmeghatározóbb gasztronómiai listájára, a La Liste-re, ahol több éven át is képviselte a hazai gaszronómiát. Mint ahogy évek óta a közönség egyik nagy kedvence az OTP Bank Gourmet Fesztiválon is, ahol idén ők is az “örökség” jegyében mutatják be kreációikat.
Hogy ők mit gondolnak az örökségükről? Elmondják egy rövid videóban:

A Dudás Szabolcs és Szilárd számára fontos a környezetük, “a hely, ahol élünk, Abaúj, Zemplén, Tokaj. Itt találtuk meg a békét, a nyugalmat, amire nagyon nagy szükségünk van a mindennapi rohanás, megfelelés után” – vallják a testvérek, akik – elmondásuk szerint – ugyanúgy tudnak örülni egy pohár bornak, egy szelet kenyérnek vagy egy sült szalonnának, mint egy igazán nagy „műremeknek”. „Számunkra az az örökség amit együtt töltöttünk, együtt gondolkodva, együtt építve fel a közös dolgainkat” – mondják. És hogy mit hagynak majd örökségül, kiderül ebből a videóból: https://youtu.be/zcbNMujdU10

Nos, reméljük, hogy ti is kíváncsian várjátok már a majd’100 kiállító remeklését, köztük rengeteg vidéki ízzel – 3 napon át! Természetesen lesznek wokshopok, ahol tanulhattok. Többek között Széll Tamás (Stand), Tóth Szilárd (Salt), Mizsei János (MÁK), Farkas Richárd (Pajta), Bíró Lajos és Dani, de Steiner Kristóf vegán workshopján, japán tésztagombóc készítésen, vagy épp a desszertvonalon babka, flódni és megkóstolhatjátok Menyhárt Attila, a Kollázs cukrászséfjének egyik remekművét is – a ti dolgotok csupán jólérezni magatokat! Ha kedvet kaptatok, akkor ITT tudtok jelentkezni.
Gyereknap alkalmából a kisebbek együtt süthetnek-főzhetnek Rosenstein Tímeával, Szabi a Pékkkel vagy Wolf Andrással, és őket várja majd a Kerek Perec gasztrojátszótér és a Babajátszóház is.
A rendezvény bejárata mellett pedig az autista fiatalok rajzai jelennek meg, kapcsolódva a gourmet tematikához. Az eredeti művekre mindenki licitálhat az Autistic Art online aukciós felületén. A licitekből befolyó összeggel az Autistic Art Alapítvány munkája kerül támogatásra, amely az autizmussal élők különleges alkotásait mutatja be a világnak, segítve ezzel nem mindennapi életüket.

OTP Bank Gourmet Fesztivál
OTP Bank Gourmet Fesztivál

Nos, akkor mindenki tudja már, hogy mi is a hétvégi programja (május 27-29.)? Nekünk az OTP Bank Gourmet Fesztivál – Örökség. – reméljük, hogy veletek is találkozunk.

A Gourmet Fesztivál hivatalos oldalát ITT érhetitek el.

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Gasztrokultot, lájkold + kövesd a Facebook oldalunkat és a cikket is! 
Youtube csatornánkat ITT találod.
Köszönjük!

Fotó/szöveg: sajtóinfó/GG+sajtóinfó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: